2-3 MILLIÓ FORINTOS VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS VILLÁMGYORSAN! EGY JÓ ÖTLETTEL, MOST NAGYON SOK PÉNZHEZ JUTHATSZ! BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN IGÉNYELHETŐ!
FIATALOK VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁSA – VÁLLALKOZÁS INDÍTÁSI KÖLTSÉGEINEK TÁMOGATÁSA
GINOP-5.2.3-16
Magyarország Kormányának felhívása a GINOP-5.2.2-14 felhívás keretében felkészített fiatalok által megalapított vállalkozások induló költségeik támogatása céljából.
– a rendelkezésre álló forrás erejéig a kormány, a Felhívás feltételeinek megfelelő, egy jogosult fiatal által alapított egyéni vagy társas vállalkozás projektjét minimum 2 000 000, ( kétmillió Ft), de maximum 3 000 000 – (hárommillió Ft )vissza nem térítendő támogatásban részesíti;
– a megítélt támogatás legfeljebb 50%-ának megfelelő, maximum 1 500 000 Ft összegű támogatási előleget biztosít a kormány, a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő projekteknek.
ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol megtalálhatja a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja!
Arra is felhívják a pályázók figyelmét, hogy csak az üzleti tervben meghatározott tevékenységekre, és az üzleti tervben szereplő valamint a Felhívás alapján meghatározott költségekre fordítható a támogatás , más eszköz, illetve tevékenység nem támogatható, a felsoroltakon kívül.
A következő résztevékenységek támogathatóak:
a) Előkészítési tevékenységek
Jelen projekt keretében az előkészítési tevékenységbe nem értendő bele az üzleti terv elkészítése.
aa) cégalapítás, ahhoz kapcsolódó ügyvédi szolgáltatás igénybevétele,
ab) kötelező engedélyek beszerzése,
ac) szakhatósági engedélyek beszerzéséhez szükséges mérnöki tanácsadás.
b) Eszközbeszerzés:
ba) új eszközök beszerzése (beleértve a szállítást, üzembe helyezést, betanítást – közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva).
c) Eszközbérlés
d) Üzlethelyiség-bérlet vagy irodabérlet
e) Információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatását is:
ea) új hardver,
eb) szoftver (beleértve: alapszoftver, speciális egyedi fejlesztésű szoftver),
ec) domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja,
ed) domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés (kötelező, amennyiben a domain regisztrációra is igényel támogatást).
f) Egyéb immateriális javak beszerzése: Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szabadalmak és egyéb immateriális javak (pl. licenc, oltalom), valamint ezen immateriális javakhoz (szellemi termékekhez) kapcsolódó hasznosítási jogok bekerülési értéke, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.
g) Piacra jutás támogatása
ga) piaci megjelenés (vásárokon, kiállításokon való részvétel),
gb) marketingeszközök elkészítése, beszerzése, design tervezés.
h) Képzéseken való részvétel: Vállalkozás működésének hatékonyságát javító engedélyezett4 képzések a tulajdonos, munkáltatók, illetve azon alkalmazottak számára, akik a képzés ideje alatt végig, igazolhatóan alkalmazotti jogviszonyban állnak.
i) Tanácsadás igénybevételére az alábbi támogatott tanácsadási területeken kerülhet sor:
ia) marketing tanácsadás, online megjelenéshez, e-kereskedelemhez kapcsolódó tanácsadás,
ib) menedzsmentfejlesztési tanácsadás,
ic) technológiai fejlesztési tanácsadás,
id) pénzügyi tanácsadás,
ie) logisztikai tanácsadás,
if) jogi szaktanácsadás,
ig) szabadalommal kapcsolatos tanácsadás,
ih) energetikai tanácsadás.
j) Anyagbeszerzés: a vállalkozás létrehozásához, működéséhez szükséges anyagbeszerzés.
k) Általános vállalatirányítási tevékenységek
A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
a) a támogatási kérelmek benyújtása az alábbi időpontok között lehetséges jelen Felhívás keretében:
Régió megnevezése
Közép-Dunántúl; Nyugat-Dunántúl; Dél-Dunántúl
Észak-Magyarország
Észak-Alföld; Dél-Alföld
Benyújtás kezdő időpontja: 2016. október 03.
Benyújtás végső határideje: 2018. október 04.
b) A támogatási kérelem benyújtásának módja: elektronikus kitöltő programon keresztül online benyújtás
Nemzetgazdasági Minisztérium
Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság
1539 Budapest, Postafiók 684.
Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét.
A támogatás formája
A nyújtott támogatás, vissza nem térítendő támogatásnak minősül a jelen Felhívás keretében.
A projekt maximális elszámolható összköltsége
Nem releváns.
A támogatás mértéke, összege
– minimum összege 2 000 000 azaz kétmillió Ft, a maximum 3 000 000 azaz hárommillió Ft, az egy jogosult fiatal által alapított egyéni vagy társas vállalkozás részére igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege.
– nem lehet több a megítélhető támogatás, mint a projekt elszámolható összes költségének maximum 90%-a.
A részletes információk az alábbi címen tekinthetők meg:
https://www.palyazat.gov.hu/ginop-523-16-fiatalok-vllalkozv-vlsa-vllalkozs-indtsi-kltsgeinek-tmogatsa-1
AdminV